Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

3.6 C° Pécel 2021. március 5. péntek
Hideg
2021 február 12.

A tragédiák megelőzhetők!


Éjszakánként továbbra is fagypont alatti hőmérséklet várható, mely komoly próba elé állítja az utcán, vagy a tüzelő nélkül, lakásukban egyedül élő, idős embereket.

A hideg beköszöntével a rendőrség - ahogyan eddig is - kiemelt figyelmet fordít a közterületen élőket, nehéz sorsúakat fenyegető veszélyhelyzetekre, azok elhárítására, és továbbra sem feledkezik el a lakásukban, házukban fűteni nem tudó, főleg egyedül élő, idős emberekről.

Védelmük érdekében a rendőrség a jelzőrendszer részeként a társszervekkel - mentőszolgálatok, katasztrófavédelem, a megyei és települési önkormányzatok, jegyzők és polgármesterek - felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt, és együttműködik a közszolgáltatást végző szervekkel és a civil szervezetekkel.

Az állami intézményeken, a civil szervezeteken túl a hétköznapi embereknek is nagy szerepük lehet a kihűléses halálesetek megelőzésében!

A Gödöllői Rendőrkapitányság kéri, aki tud olyan emberről, aki a zord időjárási körülmények miatt veszélybe került, akit a kihűlés fenyeget, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 112-es segélyhívón, vagy jelezze a lakóhelye szerinti önkormányzatnak!