Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

Horvath Tibor
2023 november 20.

Tisztelt péceli lakosok!


Sokan Önök közül talán észrevették, hogy az elmúlt időszakban kicsit kevesebbet találkoztak polgármesteri tevékenységemmel a közösségi média felületein.

Azért döntöttem úgy, hogy nem helyezem kirakatba mindennapi tevékenységemet, mert úgy hiszem, a valódi fejlődés a csendes, alázatos munkában rejlik. Pécelért tenni az én hivatásom, és azt szeretném, ha minden egyes lakos érezhetné, hogy városunknak elkötelezett vezetője van. Nem nyilvános fórumokon, hanem találkozókon keresem a lehetőségeket, ahol valódi párbeszédet folytathatok az illetékesekkel a városunk érdekében. Rengeteg időt töltök azzal, hogy írásban és személyesen is kapcsolatot építsek ki a megfelelő szervezetekkel, emberekkel. Pécel fejlődése nemcsak az én munkám, hanem egy egész csapat munkájának eredménye, és a városunk iránti elkötelezettségünket valóban nem a posztolásban merítjük ki, hanem gyakran a munkaidőnket meghaladóan, a hétvégénket feláldozva tesszük a dolgunkat a városunkért.

Azonban azt is fontosnak tartom, hogy tisztázzak egy téves elképzelést, amely az elmúlt időszakban terjedt el a közösségi médiában. Néhányan úgy gondolják, hogy azáltal, hogy nem vagyok folyamatosan jelen a közösségi médiában, én nem is dolgozom Pécelért. Úgy vélik, hogy ami rossz, azt mindet mi csináltuk rosszul, a jó dolgokhoz, melyek a városban történnek, pedig semmi közünk. Természetesen ez alapjaiban véve fals elképzelés. Szeretném megnyugtatni mindnyájukat, hogy a csendes munka nem kevésbé fontos, sőt, talán még fontosabb, mint a nyilvánosság előtti megjelenés. Az eredmények számítanak, nem a látszatintézkedések.

3

Ilyen eredmény többek között a műfüves futballpályával kapcsolatos sikeres pályázat. Számos egyeztetést, tárgyalást, személyes közbenjárást követően lett nyertes a projekt, melyeket Gódor Jánossal, a Péceli Spartacus SE elnökével, Borbély Gáborral, az egyesület alelnökével és dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselővel folytattam. Külön köszönettel tartozom a K&H-csoportnak és kapcsolattartónknak, Verdon Bálintnak, aki fáradhatatlanul küzdött velünk ezért a több tízmillió forintos támogatásért. A Baross utcai híd és a hozzá tartozó útszakasz felújítása is dr. Magyari Lászlóval, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest megyei igazgatójával történt több hónapnyi egyeztetés eredménye. A Rákóczi út és a felüljáró csatlakozásánál lévő körforgalom esetében is számtalan értekezleten vettem részt a NIF épületében az ő szakembereikkel, a Strabag munkatársaival és városunk szerződött kertészével, Sztranyan Zsófiával, mire a garanciális problémák elhárításában előrelépés történt.

2
1

A választások közeledtével sajnos gyakran előfordulnak hamis posztok és rosszindulatú kommentek. Ez a negatív hozzáállás sokszor akadályozza a valós fejlődést, és az építő kritikát is elnyomja. Ezért kérek minden péceli lakost, hogy legyünk körültekintők, és ne higgyünk minden információnak, amely a közösségi médiában terjed. Pécelért dolgozunk, és mindannyian a városunk jobbításáért vagyunk itt. Kérem, ne higgyenek a hamis híreknek, és ne engedjék, hogy azok befolyásolják Önöket. Az igazi fejlődés az együttműködésből születik, és arra törekszünk, hogy Pécel minden lakosa büszke legyen városára.

Köszönöm a támogatásukat és megértésüket. Bízom benne, hogy együtt folytathatjuk a jövőnkért, a városunkért, és hogy a hamis információk, a negatív hangulat nem árthat annak, amit közösen elértünk és még elérhetünk.

Tisztelettel, Horváth Tibor polgármester